„Magyarország kormánya úgy döntött, hogy a kortárs művészettel foglalkozó Műcsarnok jelenlegi működése elégtelen. A kormány nem hatékonysági vagy esztétikai szempontokat mérlegelt döntése meghozatalakor, hanem morálisakat. Az intézmény vezetését annak a Magyar Művészeti Akadémiának passzolta át, amelyet annó Makovecz Imre hozott létre a standard akadémia alternatívájaként. Hogy miért volt (van?) szükség alternatívára, az teljesen világos: az akadémia (vagy éppen a Műcsarnok) nem elég „nemzeti“, „magyar“. A kormány azzal, hogy a Műcsarnok jelenlegi működését likvidálva azt az MMA hatáskörébe játszotta át, egyben ezen célkitűzést is legitimálta. (Nem mintha az elmúlt évek során bármiféle kérdés lett volna azzal kapcsolatban, hogy a radikális liberálisból opportunista módon keresztény-nemzeti konzervatívvá átvedlő Orbán Viktor és csapata melyik oldalon áll ebben a kérdésben – már ha ez egyáltalán valóban kérdés.) (...)
Hol voltak a művészeti elitek az alkotmányos rendszer szétszabdalásakor és a második Orbán-ciklus elejének nagy társadalmi átrendezéseikor? Sehol, illetve: tömegük sehol. Sőt, ami azt illeti, a művészeti közeg cinikus hozzáállása, naiv fegyelmezetlensége már az előző kormányzati ciklusban lehetővé tette a politikai baloldal szimbolikus, diszkurzív és kulturális megsemmisítését, ezzel a magatartásával aktív szerepet játszva a ma játszótereiket szétrugdaló politikai jobb kétharmadának megteremtéséhez.
Ezek a hibák utólag javíthatatlanok, de attól félek, annál könnyebben megismételhetőek. Amikor a diákok és a művészek a múlt év vége felé egymásra találtak a barikádokon, a könnybe lábadó ellenzéki közélet nem fáziskésésről, önzésről és tévedésekről beszélt, hanem lendületről és ellenállásról. Hatalmasat tévedtek! Ahogy az a republikánus képviselő, aki csak azért változtatta meg hozzáállását a homoszexualitásról, mert a fiáról kiderült, hogy gay, az, akit az űz ki az utcára, hogy őt saját magát támadják, az nem bátor, vagy ellenálló, vagy hős, hanem egyszerűen egy sarokba szorított állat, aki harcol a jussáért. Ez kevés lesz.
Ugyanezt az ignoranciát érzem azokon a politikusokon és elemzőkön is, akik a mai napig a civilizált ellenállást kérik számon minden agilis ellenzéki megmozduláson. A hátam közepére nem kívánom a polisztirén Orbán-fejet, de az elhatárolódókat még annyira sem.”